Bitó alatt

Magad köré húzol házat,
Elkerül a mély alázat,
Neoretro büszkeséged
Egyre nagyobb, tüzel, éget!

Kiirtod, mi régen voltál,
Üres marad templom, oltár,
Lélektelen, néma burok,
SZívfájdító, méla hurok...

Maradok

Égi csillaglámpa fénye
Glóriát fest feje köré,
Itt van, újra eljött, védje
Sóhajomat, mi az Övé.

Órák óta fogja kezem,
Hosszúra nyúlt pillanatok,
Ajkára az ajkam teszem,
Jó nekem így, itt maradok...

Fordulópont

Emlékszel az első pillanatra?
Mert tél volt, a nap nem sütött, gyatra,
Lengedező szél fújta arcodat,
Éreztük, bíztunk, mást hoz a holnap.

Képekben feldereng az az este:
SZó szót követett, s mentünk a hegyre,
Egyszer megálltunk, s megfogtam kezed...
Még ma is ez a mozdulat vezet.

Hozzám tartozol

Kertem volt, de a rózsák elvesztek,
Eltűnt minden virág, s a fák,
Dal bennem nem szólt, s egyszer lett,
Volt valaki, ki rám talált.

Ezer év magányos élet,
Sűrű sötét, égő pokol
Egyszercsak a másoké lett,
Mert Te vagy, Aki hozzám tartozol!

Egyedül

Eltelt az első hosszú hét,
Lám, nem szűnik a rosszullét.
Mióta magamra hagytál,
Engem csak szomorú nap vár.

Nélküled nincs meleg napfény,
Tűz van, mi éget, meg nagy szél,
Egy orkán, fájón hegedül,
Lábnyomom oly csúf egyedül...

Tündökölj

Fényed ha életem egén ragyog,
Eltünteti az összes csillagot,
De ha kialszik ez égi lámpás,
Nem marad más, csak egy jajkiáltás...

Rád van szükségem

A világot nem adhatom,
De adok egy szívet.
Oltár kell? Én bevállalom!
Kell, hogy szeresselek Téged!

Érted élek

Eljött a reggel,
De kezem nem lel,
Hideg az ágyad,
Hiába vágylak.

Ha csak még egyszer
Szívvel-lélekkel
Szerethetnélek...
Hisz ezért élek!

Cím nélkül

Vége a nyárnak,
Vége a vágynak?
Végem van, érzem,
Ha nem vagy Vélem,
Nincsenek színek,
Eltűnnek ízek...
Vége van a nyárnak,
De én egyre várlak!

Hol a kapu?

Félig nyitott ablak mögül
Álomképek szállnak felém,
Jajgat szívem, mégis örül,
Órák múlva kezem elér...

CSak a csend az, mi hatalmas,
Elnyomja a remény szavát,
Nincs egy létra, mit a falnak
Döntve Hozzád jutnék csak át...

Bízz bennem!

Oly üres lett belül minden:
Légritka tér, sőt, lég sincsen!
Dúskáltunk a boldogságban,
Oltár nincs már, romok, sár van...

Gondolatban Veled vagyok:
Szép álmok és tervek, nagyok,
Ám reggelre el is múlhat...
Gyere, lépjük át a múltat!

A végzet szorítása

SZiréna visít valahol távol,
Elnémul. Az éj elnyeli hangját.
Messzebb egy nagy ház két szintje lángol,
Fülsértőn robban, szele visszavág.

Egyszer Érted is eljön a halál,
De addig minden napod élvezet,
Élheted boldogan, nincs akadály,
Legyőzheted egyszer a végzetet.

Ketten

SZámolatlan boldog perc
Illan el a távolba,
Villámsújtott, homokvert
Álmaimat zárolva:

Rémség helyén csillogás,
Világos az árnyékból,
Árboc nélkül vitorlás,
NYugodt vizek, máz-égbolt.

Olthatatlan szomjúság,
Sorvadozó remények,
Éles szemem borút lát:
Gondokkal telt „NEM ÉLET”…

Bár ha jobban megnézem,
Ott vagy Te is, látom ám,
Lépkedsz immár merészen
Tovább velem bárhová.

Ő az!

Rám köszönt egy meleg reggel
Ózonillat fellegekkel,
ZSibong kint a madársereg,
Azt gondolja, ma már lehet.
Ébredés a rémálmokból,
Kincset érő, szép áldott kor,
Karomban az életvizem...
Ő az! Csak Ő! Tényleg hiszem!

Vágyak találkozása

SZikrázó csillag fekete éjben:
Elzengett ódák éneke? Égjen!
Nappali fényben látom az utat,
Tengernyi vége bárhova mutat,
Elveszett órák, tovaszállt évek,
Bíborszín világ tavaszán élek:
Arcodat nézem, mosoly a szájon,
Régen várt csókom mind oda szálljon.
Barbara, Te vagy maga az álom,
Ajkad ha mozdul, szavadat várom:
Remegő hangon egyre azt kéred,
Akarod Te is, legyek a férjed.

Fogd meg a kezem

SZemed egy tükör,
                        világos válasz:
Ezer év magány
                        tovább nem fáraszt.
Remegő kezem
                        Teérted nyújtom,
Evezek Feléd
                         leégett múlton,
Tutajom remény,
                        imában kérem:
Legyek egy napon
                        világod fénye...
Egyedül velem
                        lehetnél boldog?
Kezemet fogadd,
                        nem is kell szólnod.

Ha akarod...

Napfény villan a határon,
Azt gondolom, ez nem álom,
Pirkad végre, jön a reggel
Sötét-űző seregekkel,
Utam mától fénybe vezet,
Glória gyúl fejem felett,
Átölelem a világod,
Része leszek, ha kívánod.

Adj szárnyakat!

SZívem hangtalan kalapál,
Eljárt az idő felettem,
Rám tört egy rémkép, a Magány,
Egy jobb életet temettem.

Talán nem késő, nyisd szemem,
Lássam még egyszer a csodát,
Engem akarj, s hogy így legyen,
Kérlek, repítsél MOST tovább!

Legyek egy hegy

Félénk érzés: tér, s lét szélén,
kék ég mélyén élénk szélként
nézlek Téged, kérve kérek
fényességet, lépesmézes
mesét, esszét merészet, szép
festéklepkét, meg még reményt,
Veled kelek, Te meg velem,
egy hegy legyek, s ne egy verem!