Valami megszűnt

Forr ereimben a vér szava, kér még,
Álmokat üldözök, életem élném,
Játszom a végtelen úton az élményt,
Dúdol a szív, szava vajh mit is ér még…

Alszik a város, a házakon élénk
Lámpa világlik, az álmokat érvén
Megremeg, átsüt a holnapi békén,
Angyali hangon az ajkad, a félénk,

Meglepi szívemet, elsusog egy szót.
Én is ezt érzem, e mennyei mámort,
Nincs csoda, nem hiba, nem, mert ez egy volt,

Egy a sok édeni, tűzteli bájból,
Kedvesen, ám teli fénnyel a nagy Hold
Egy szavadat lesi. Mondd csak el újból!

Te vagy az egyetlen...

Te vagy az egyetlen felhő nekem a nyári égen,
Mielőtt megölne engem, a napot eltakarod,
Te vagy az egyetlen fűszál nekem a kies réten,
Mielőtt még meghalnék, magadat enni adod,

Te vagy az egyetlen szekér az úton, merre megyek,
Mielőtt holtan esnék össze, bakodra felveszel,
Te vagy az egyetlen csillag az égen, megremegek,
Mielőtt elvesznék a sötétben, fénnyel vértezel.

Te vagy az egyetlen sziget a végtelen tengeren,
Mielőtt megfulladnék, rajtad ér partot a lábam,
Te vagy az egyetlen barlang a hófödte hegyeken,
Mielőtt megfagynék, csak Te takarod be a hátam,

Te vagy az egyetlen, akit soha el nem feledek,
Ha velem leszel, nem lehet már oka tovább félnem,
Te vagy az egyetlen, az egyetlen, akit szeretek,
Ha nem lehetsz az enyém, nincs értelme tovább élnem...

Szárnyalok

Álomként lebeg előttem a holnap,
Minden percben azt lesem, hogy hol vagy.
Alig ismerlek, csak egyszer láttalak,
Mégis széppé tetted minden álmomat.

Szürkeség vett körül, magány volt részem,
Ám most a Boldogság ragadott kézen:
Megjöttél Te, és minden megváltozott,
Az életem többé már nem átkozott.

A Fényt hoztad el: Lobog a Tűz bennem!
Elakadnék, segítesz tovább mennem.
Ha Neked jönnének nem túl jó napok,
Én legyek, ki Neked mindig ott vagyok!

Elbűvöl szemednek tengerkék bája,
Ajkad csókra csábít, csókomat várja,
Hajad megcsillan a napnak fényében,
Csak rám nézel, elmosolyodsz, és végem!

Ragyogsz, akár az égen a csillagok,
Elém állsz, és halkan súgod: Itt vagyok!
Hallom a hangod, s értem is, mit mondasz,
Oly jó ezt hallani... Mondd még! Mi volt az?

Az alagút végén

Húzza az élet a vállamat, izzok,
Arcomon átrohanó grimasz. Érzem,
Jobb lesz az életem… Álmodok ébren,
Nézem a fényedet: új csoda? Bízok!

Annyira vártalak… Elveszek… Írok,
Lelkemet ontom e sok csoda-képben,
Illan az élvezet, óda a szélben,
Földön is, égen is ördögi kínok…

Ébred a vágyam a hajnali fénnyel,
NYújtom a jobb kezem: Itt vagyok, Édes!
Átkarolom derekad: Velem égj el!

Rántsd meg a két karom! Itt vagyok! Érezd!
Ajtaja nyitva, a szívemig érj el!
Dúdold az énekem, és nagyon élvezd!

Nem várhatok

Haj, ma sem lehetek Veled...
Oda már életem fele,
Leesik rám fentről az ég...
Nem kell! Nem az enyém! Azé,

Aki tegnap sírni látott!
Pillám húz, de írni vágyom,
Tollam táncol: pronto, pronto!
Árkokat húz sok-sok ponton.

Nem kell a névtelen halál!
Kihagyom! Két kezed alá
Ékelem fejemet, ezáltal
Súghatom füledbe: Hála!

Őrizném minden álmodat.
Lennék bár mindig álmatag,
Egy vágy lenne való végre:
SZeretsz. Mégsem? Akkor végem...

Add a kezed!

Elkeserít ez a várakozás már,
Nem lelem kedvem az álmodozásban.
Görcsös a szó is, a szíveken ránc van,
Eljön a félelem, bent ül a gályán,

Dermed az ajkam. Az arcomon ábránd:
Jössz-e velem? Nagy az út, mi a vágyam...
Meglelem-e Veled, Benned, az árban?
Azt hiszem, én vagyok az, kire vágytál...

Gondjaid énvelem elfeleded majd,
Add kezed, elmegyek, el Veled. Élünk
Dalra fakadva: Emberek, ez van!

Hozhatok egy napot, éveket... Égünk,
Oltani nem szabad! Álmod is elhagy?
Zúgjon a nászzene! Jöjj velem! Éljünk!

Egy jó nap

Ma végre újra láttalak,
A szívem ma is átszakadt,
Megrepedt, s a vérem kifolyt.
Éreztem a kéjes sikolyt,

Gombóc duzzadt a torkomba,
Nem lehetek oly otromba,
Egyszerűen Hozzád szóljak,
Mondjak bármit: pompás szókat,

Ígérgessek boldogságot,
Súgjam Neked, miről álmodj,
Meseszép lesz velem élned,
Ez az út ér fentebb véget...

Rád néztem csak, Te meg énrám,
Lelkünk is egymáshoz ért tán,
Egyszer gondoltam arra is,
Kéne már szólnom valamit...

Ki után jövök?

Ma is csak a hőség: negyven fok,

Ez már több, mint amit ész felfog.
Hol a Nyár? A kellemes meleg?
Harminckét fok nem felelne meg?

Hisz fogunk is éppen annyi van!
Bár ebből nem vagyunk annyian,
Mint egykor az őseink voltak.
A csokiért időben szóltak,

De mi jobb annál az életben?
Megszerettük, és ez nem véletlen:
Boldogsághormont szabadít fel,
Csak hogy a reményt ne veszítsd el!

Mert minden, mit ma látsz, és hallasz,
Benned sötét felleget dagaszt:
Háború, szökőár, hurrikán,
Rasszizmus, hontalan, huligán,

A szavak dőlnek csak szüntelen,
Felfogom mit jelent: förtelem!
S a Béke, Nyugalom, Szeretet?
Ezekből kérek egy szeletet!

Fotók más szemmel

Játék a formákkal,
Árnyékok varázsa,
Téridőn egy vázlat,
Éjjel kiáltása,

Kincsek a szobákban,
Képekben, alásan,
Érzem, vár, hadd lássam,
Pittyeg a homályban.

Káosz? Vagy mégis rend?

Olcsó trükkök? Tréfa?
Celluloid két színen.

Kék-vörös a téma,
Átlátott félig-rend...
Képek, hol van séma.

Miért pont ma?

Miért pont ma adjam fel?
Nekem jó lesz holnap is,
Vagy várok egy korszaknyit!
Még a mát sem fogtam fel.

Rohan az idő velem,
De én juszt is maradok,
Az ÉLETért megadok
Mindent, mit illő nekem.

Mert ha én öregszem is,
Rajtam ezt mégse lássák!
Bár van egy üvegszem itt,

Nappal is kérek lámpást,
És nem értek meg semmit,
De kérek még egy kártyát!

Nyugalom helyett

Amikor a Nap korongja
Lehullik a láthatárra,
Úgy marad a szájam, tátva,
A kutya is csak morog ma.

Most hívja a Nap a Holdat,

No ezt az eb várva várja,
És ilyenkor táncot járna,
De csak tutul, órahosszat.

Hiába a madársereg,
A hűvösben sincs élvezet.
Ez a hang... A halál lebeg.

Kalandozik a képzelet,
Sírnak mind a vadászebek,
Észvesztettek, mint részegek.