Hagyd éreznem

Szeretném érezni
bőrödnek illatát;
csak úgy hajt vérem, min
érzelem illan át;
meglátni arcodat,
azt a szép kis csodát,
hallani hangodat,
ahogy csal, hív tovább;
A végtelen tengerkék
megcsillan szemedben...
Te vagy az; szenvednék,
csak égjen szerelmem!

Végre látlak

Csipetnyi fény a sötét éjszakában...
Csak egy szentjános-csapat repked?
A világ lángba borult; én csak vártam,
míg Te kitártad magad, s lelked...

Szelek szárnyán

Felhők mögül meg-megvillan,
áttűnik a napnak fénye,
s fitogtatja, egy nap vígan
nézhetünk fel a kék égre,
szárnyalhatunk, mint a madár,
s még lelkünk is egybeolvad,
nincsen rossz nap, s nincs akadály...
Egyre kérdem: Merre, hol vagy?

Tengerre!

Kifeszített vitorla,
csak úgy dagad a szélben;
ki eldobta, ki hordja…
Megy, vagy marad a szégyen?
 

A költő a szívének
szép szavait kimondja,
eltűnt már a kísértet,
és duzzad a vitorla!