Lesz még tavasz

Leves gőzölög a tálon,
oly régen várt jó falat;
elértem hát határom:
a köddel zárt hófalat...

Ámítás

Van egy érzés,
mi belülről fojtogat:
Vajh a féltés
megoldja gondodat?
Hogy lehetnél
nálam nélkül boldog?
...bár nevetnél,
mosolyod árnyékát hordod...

Maradnék...

Vége lett hát a mesének,
becsukódik minden lap,
és a lámpák már nem égnek?
...de az álmom, hidd el, vad!

Vajh enyhíted sok bajom,
s megbocsátsz mert horkoltam?
Tündérkirálynőm, vajon
ott tartasz-e tornyodban?

Edzésben

Van egy szó a nyelvemen,
egy gondolat,
mellyel kérem, jer velem,
s nem fojtogat,
nem rág téged, sőt, oltalom,
édes álom,
ajkad tüzét kell oltanom,
s szépen állom...

Lazíts

Sziklákon porladó vízcseppek
között
életünk hervatag rózsája:
törött
üvegből kortyolod véremet,
könnyed
párnádat áztatja... S szíved? Tán
könnyed?

Give it to me

Sometimes feel so happy,
sometimes feel so sad,
but always need you, very,
all days have your hand...

Önkritika

Mikor az idő elérkezik,
s a lomha mutatók megállnak,
de miért van az ott, és ez itt?
Nézd már, fügét mutatott magának!

Felismertem

Végtelen utakon lépdelek,
az árkot félem egy keveset;
nyúlnak felém a szép kezek,
de én már csak egyet keresek!

Fogadd el

...majd lassan megnyílnak a fellegek,
szemed tükrén játszik a tiszta, kék ég,
s egy csillag, mit a semmiből fellelek,
majd tálcán nyújtom át, mintha kérnéd...

Nem hiszem

Mese ez az egész:
Hófehér herceg
szőke lovon... Merész,
ki hangjával henceg;

harc a tettek mezején:
spontán belobbanás;
Hogy a cél Te meg Én?
Bolondság... Mondja más!

Ragadd meg

Tegnap még csak élted
hétköznapjaid moraját,
lepkévé az éj tett.
Nem tudtad, létezik odaát,
hogy a mai kezdet
számodra talán a végzet,
és a magány vesztett;
kételyed száz sebe vérzett,
kitártad szárnyadat,
magad mögött hagyod múltad,
mi eddig elmaradt
itt van, s többé már nem múlhat!

Kezdődik

Még szendereg a fagyos föld
melengető fűpaplana alatt,
a jégvirág már nagyot nőtt,
s a főcímdal már tovahaladt...

Lebegés

Üres ágyban nedves álmod köszönt,
s indulhat a nap. Tiszta érzelem
fogan mérföldnyi kétely között,
úgy érzed, hamar földet érsz, de nem...

Az ég fölé

Kiáltoma csendet,
s átlátok a feketén;
a boldogság csenget:
egyek leszünk, Te meg Én...

Csak ha hagyod

Nem hallod a harangok csengő hangját?
Meghalni küldted el a tájat;
csaka köd van, s a csend, ha kiált,
mi beléd mar, megérzi, ha fájhat...

A fény

Másnak csak egy apró pot a távolban,
csak egy kis csillag,vagy egy vándorló bolygó,
mióta megláttam, kutatom, keresem, bárhol van,
s nem fájnak tegnpok, mert vele mától oly jó...

Énekek éneke

A tékozló, hazug csend
épített szívemben nagy házat,
s most két szemed hozott, csent
be dallamot, s ez nem csak látszat!

Felkészültem

Magasra, az égbe vágynék,
nem lehetek mindig alul;
elég volt az éj, az árnyék,
s jó pap is csak holtig tanul...

Kivetkőzve

Csillagok az égbolton,
irányadó, apró fények;
a nadrágot én hordom,
de lecsúszhat, attól félek...

Életerő

"...haja fekete, akár az ében..."

Szemében mosoly, incselkedik velem;
Mért esett így? Enyém az érdem?
S mi van a szívében? Remeg, ha kérdem...
Elsőre megfogott, ha kell, elismerem!

Ő zubog eremben? Vagy csak a vérem?

Csillagok fényénél

Vidám, szép orcádat
vászonra festem én,
s várok rég volt, kába,
teljesült est-reményt...

Add a kezed

Belém költözött a csend...
meredek a végtelen távolba:
káosz ölén felállt a rend,
s látom már, elkísérlek bárhova...

Csitt...

Egy perc... amíg a szemedbe nézek,
s dörömböl bennem: elért a végzet;
egy mosoly, mit az arcodra csaltam,
s egyetlen szó, mit suttogok...halkan...

Már nem

Ibolya az avaron,
zöld rügyek közt ébredek;
szívemben már akarom,
s nem mondanám: Ég Veled...

Vitorlát fel!

Tegnap ellen
a holnapért,
test, s a szellem
-ha volna vért-
már küzdene;
"Nincs háború!"
...és lőn zene,
várt álomút...

Nyitva a kapu

SZáll egy kismadár,
Elrejtik a lombok,
Rád és rám, mi vár,
Elhiszem ha mondod...
Tévedés már nem lehet,
Lelkem lelkeddel szalad;
Engedj, és megleled,
Kérd utad, s légy szabad...

Keresztek


Magadnak húzod fel
házad helyett tornyod,
a világ túl zord hely,
ha terhedet hordod...

Üres tekintet


Védtelen fekszem,
kavicságy párnám,
nélküle vesztem,
... halálom várnám.

Pupillám rezzen,
mozdul a fényre...
Nem ez volt... Ez sem...
...vérem csak égne...

Változom

Szürke minden, színtelen,
egyetlen szempár ragyog;
tán e helyzet intelem:
már nem a rég' volt vagyok...

Bontsd ki

A lehetőségek tárháza még homály',
az idő kezdetektől készen áll,
a honnan adott, a kérdés: Mért? Hová?
S a válasz... Itt van, lesd meg végre már!

Giccs

Hol van már a tegnapi suttogás?
Elsodorta kiáltásod szele,
helyéban új hangok mély nyomán
reményünk képekkel szór tele...

Cserepadról

Hatalmas robbanás volt.
Ezer szilánkra hasított széjjel,
s a tátongó űr új anyagért  kiált;
nem érdekel, ágyadban még ki hált,
jól tudom,a következő több ezer éjjel
enyém, mert ott tompa vágy volt...

Kamatostól

Karom a nyakadban, nyakad a karomban,
bőröm sercen bőrödön; ájulásig dörzsölöm,
ömöljön a vágy csúszó nedve, s ha nyomban
elérnénk mennyek kapuját, megadom kölcsönöm!

Kérésed parancs
 

Miért hajtanád vállamra fejed,
nem értem, de tőled nem kérdeném,
és miért akarnál remény helyett
égő vágyat... ha kéred, bevégzem én!

Jégbe fagyva

Engem mától nem hallhat meg senki,
már nem ismerős a beszéd és a szó;
figyelhet rám bárki, ne mentsen ki,
szánalom nem kell, társam csak a néma hó...

...a mohának is több a hangja nálam,
fa törzsén megmutatja, merre van észak,
itt meg csak a füst özönlik, s ez váram:
vég a szó, s zárva minden ajtó...zord évszak...

Elveszett

Mikrofonba hazudnám-e a macska
virág formájú szemét?
Megtenném, ha tudnám, de palackba
zárt szellemem lemért.

Talán ha sajtba kukoricát gyúrnék,
s felszolgálnám pohárban...
Könyv ez csak, mese, s ha füstsötét múlt ég,
csak a csend és homály van...

Jó éjt...

...oly édes az álom,
ha rólad szól,
s nyugtat, ha látom,
hogy jól alszol...

Kop-kop

Mit nekem szivárvány
mosolyod mellett?
Odakint ki  járkál...
Ajtódnál, mi kellett!

Gyere

Szél sír a fülembe
sóhajod helyett,
vágyam még töretlen:
szívemben helyed...

Türelem

Mint az ősrobbanás
kozmikus csendben,
törtet ő, s hogyha vársz,
fűszoknya rebben...

Válaszra várva

Ragyog már a nap az égen,
kitisztult a felhősátor,
mégis félőn, halkan kérdem:
Boldogságunk eljő mától?

Az egy

Mint pillangó szárnyain a porszemek,
mik nélkül néki élnie nem lehet,
így vagy nekem, s éltünk hiába hoz szelet,
másban nincs, mit benned bizton meglelek...

Fordulat

A lemenő nap megtört fénye
aranyozza be szívemet és a tájat;
ha megkérdezed, megtörtént-e...
igen! Bárki más jönne, mától fájhat...

Engedj közelebb

Itt fekszem egyedül,
homokos partján a tengernek,
s mint búvár, ha lemerül:
sok a vágy, hídján nem engednek...

Egy a kettő


Két szív van két testben,
két lélek, szétes'ten...
Maradnánk kétesben?
Olvadjunk szép esten...

Nélküled?

Élhetném életem,
de érted kiáltok:
Kell, hogy te vagy nekem!
...megölne hiányod...

Édes otthon

Mosolyog ránk a hajnali  pirkadat:
vérpezsdítő gondolatok hada;
enyém vagy, így lettél végre önmagad,
s mától csakis hozzád indulok... haza...

Nyitott szemmel is

Csendes szavad ébresztene,
átsejlik csodás álmokon,
számomra ez oly édes zene...
...pislantok, s tovább álmodom...

Elvesztem

Ha keresnélek, csak helyedet lelném,
mert rég eltűntél a bíborszínű ködben;
bár tudom, hogy észak van fent, s lent dél,
már nem emlékszem honnan, s merről jöttem...

Időtlen időkig

Vitorla látszik a messze távolban,
nyugalmat hoz az esti, kósza szellő;
kihozza véremet teste, bárhol van,
s már minden prímás holtig húzza: Kell ő!

A tiéd

Míg szemednek gyémánt fénye
lángra lobban, s rám ragyog,
nem kérdezem, szíved kér-e,
mert én érzem! Hát adok!

Nem fog fájni...

Szivárványszín álmok között
hozzád ér a két kezem,
nem ármány szít, Ámor köszönt;
bocsásd meg, ha vétkezem...

Titokban

...ránk simuló, selymes lepel:
mámorító, csendes éj;
vár az ágyunk, paplan lep el,
s boldogságra lett esély...

Fellegek közt

....kettőt lépünk éjfél körül,
s álmaink keringője a tánc:
lábunk alá kék ég kerül,
együtt repülsz velem, ha látsz...

Érintés

...már látom arcodat
könnyes pilláim alól,
s e halvány karcolat
mélyen szívembe hatol...

Felismertem

Csókodra szomjazó reggelek;
szívemben tűzgolyót kergetek,
kezemmel kezedet keresem:
tudom már, mi az a szerelem!

Értékek

Születésed célja:
tündökölj egemen;
mondjál igent még ma,
s tiéd a szerelem!

Horgonyt le!

Üzen a part: megérkezett,
meglelte a remélt kezet,
s tiszta szívvel adott számot,
ki egykoron vízreszállott...

Hamarosan

Gurul már a hat kerék,
elvisz völgyön, s hegyen át,
bűvöd már hat, de még
fájó múltam belevág...

Béke poraira

Az út, immár elvezet hozzám
előtted, s utána mehetünk!
A fájó múlt elveszett! Hoznád
a legszebb ruhámat? Temetünk...

Talpig virágban

Előttem csak fehér lapok,
de a szívem szinte tele:
rügyes ágak... de még kapok,
s több lesz szirma, mint levele!

Néma mosolyok

Házunk fölé osont a csend,
a gyengéden marasztaló,
hangot zavart okozva csent,
s többé nem panasz a szó...

Vakvágány

Száguldó vonat
váltogat irányt,
száz úton tolat,
s múltamból kiránt:

Az út az élet,
a cél csak álom,
a vég azé lett,
kié halálom...

Ajtód előtt

Eljött a reggel, de történt egy változás:
nem csak egy illúzió, való ez, és álom,
ha szívvel látsz, a történet mától más;
ajtódat zörgetem, s magamat kínálom.

Érzékek

Látlak! Látom amint lépkedsz felém,
ahogy nyújtod a két kezed,
csak a légbe markolsz, de ujjad  elér,
s valóvá válik a képzelet.

Hallak! Hallom óvatos, lágy  lépteidet:
osonsz velem kertek alatt,
lebuktunk, bujkálni így kései lett,
de a terved rejtve maradt.

Érezlek! Érzem hajad csillagpor illatát,
szemed arcomat perzseli,
s rajta a pajzán csillogás villan át:
"Vajon fogok-e kelleni?"

Ízlellek! Ezernyi édes robbanás,
vadul bódító élvezet;
Jól tudod, ezt az érzést sírig hordanád...
Halkan súgd meg, hogy képzeled...

Égetsz! Ahogy kezed a kezemhez  ér,
örökre összeforr csókunk,
s már soha nem múlhat el e szenvedély:
egyek vagyunk, leszünk, s voltunk...

S a képzelet... Ma ért el a végzeted:
lelked a lelkemmel szalad,
most tedd a kezembe két kezed,
mert így lesz mindkettőnk szabad...

Égő vágy

A felhőtlen kék ég villámot szór,
ózonillatú ködben olvadok el,
s mert tiszta a szívem, így látom jól:
szomjamat csókjaiddal oltanom kell...

Hétszíntér

Harcaink során kicsorbult késél,
nappali fény helyett megfakult hold ég,
tisztuló kék ég, s tovább nem késnék:
könnyeid cseppjén napsugár volnék!

Kérj, és megadatik

 
Itt a mosoly, s az öröm,
mi nem múlik, ha töröm
is életem fonalát,
mert béke lett odaát. 

Itt a vég, és itt a kezdet,
a meg nem írt sorsom ez lett:
felettem a kék ég ragyog,
s megköszönöm, mert jól vagyok! 

Itt a tér, s az idő,
a csendes őrjítő,
mi kusza magában,
s így kell, ha már van: 

Itt a válasz! S a kérdés
minden, mi lehet, kérd, és
teljesülhet az álom.
Egy életem, egy halálom…

Titok

...szívem érted eped,
vérem rést éget falán,
s ez hogy tetszik neked,
szinte mézédes talány...

Kételyek közt

Mint egy eldobott kavics,
csak vagyok a tükör mögött:
keresem a sorsom, ha nincs...
Tehetem? A foncsor gyűrött, törött...
 

Hazamennék…

Reggeleim árnyként úsznak
selymes hajad illatán,
elrabolnál, s vágynék túsznak:
lelkem szabad, mint madár…

Igaz szóval

Elvonult a vihar,
s hallod már a csendet,
kétséged ha kihal,
bent a szíved csenget...

Itt és most

...s továbblépsz, mert támad a múlt;
...a belső tűz... Vagy a halál hajt talán?
Nincs kilincs, de nálad a kulcs,
hogy átlépjél a téridő ajtaján...