Újév hajnalán

Berúgtunk az idén párszor,
Olyan jó volt mindahányszor!
Lakodalom, házibuli,
Dínom-dánom, ramazuri.

Odalett az egész évünk,
Gazdagságunk, egészségünk.
Úgy van, de mi mit se bánjuk,
Jottányira sem sajnáljuk.

Eljátszunk a gondolattal,
SZabadkozunk nagy szavakkal:
Többet ilyet már nem teszünk,
Ettől fogva jobbak leszünk...

Nehogy azt hidd, hogy betartjuk!
Dehogy! Nagy ívben le...szjuk!
Őrangyal kéne már nekünk.
Talán... Vagy a falnak megyünk!

Sötét-világos

Sötét: a mesék országa,
Vágyak börtöne, álmok tárháza.
Világos: nappal, a munka hidege,
Rideg valóság, a gondok ideje.

Legszebb a hajnal, mikor tart az álom,
Nap mint nap éld át, szívből ezt ajánlom!
Van még az alkony, a napi egyenleg,
Pozitívan zárj, s kijön az egyenleg!

Belső tűz

Karácsony napjára leesett a hó,
Hideg lett az idő, nem nekem való.
Szívembe költözött ma a szeretet,
Kívánok Neked is Boldog Ünnepet!

Álmomban

Álmomban egy szirten álltam,

Oly magasan, szinte szálltam.

Kiáltottam a nevedet,

Utána azt, hogy: -SZERETLEK!

Visszhangozta sokszor a völgy,

S felfogta egy ostoba tölgy.

Ágán ült egy öreg varjú,

Kérdi tőlem: - Öreg! How’re You?

Persze, jól tudta a választ,

Nem értettem, miért fáraszt.

Látott Ő már ilyet, többet.

Rákérdezni? Hülye ötlet.

Azért válaszoltam Neki:

- Boldog vagyok! - szóltam, - De ki

Vagy Te, ki ezt megkérdezed?

Beleszólsz? Csak mert élvezed?

- Semmi, semmi…- szólt a madár,

- Ő az, kiért odaadnál

Mindent, ami most a tiéd?

Csak a ruhád mossa ki épp?

- Na de kérlek! Hova gondolsz?

Velem Te így ne bolondozz!

Szeretem, mert Ő az álmom!

Oly régóta Őrá vágyom!

- Mondta más is… Egy hét, s ugrott.

- Nem lehet így! Ne légy undok!

Vele minden jobb, mint mással!

Vele élhetek, mint társsal!

- Tőlem… Aztán fel ne ébredj!

- Miért, alszom? Fene! Tényleg?

- Láttál már beszélő varjút?!

A szerelmes hogy hova jut…

Útiterv

Cinkota, Kistarcsa, Kerepes, Mogyoród, Tölgyes,
Fut mellettünk a táj, néhol dombos, néhol völgyes.
Mindig is Gödöllő, Szabadság tér lesz a végállomás,
Ez már jól bevált, jó lesz ezután is, szemlátomást!

Lepel lep el

Lepel lep el, árnyék takar.

Hallgat a csend? Vágy ég! Akar!
Legbelül mindenem tombol!
Ha bűn ez, Istenem, korholj!

Annyira vágytalak Téged!
Az idő elszaladt! Véged!
Maradok, s mindent akarok!
Cserébe bármit megadok!

Minden napra egy

Hóvirág fakad hívva a tavaszt,
Űzi a telet, és havat szalaszt.
Így lett télből nekem is tavaszom,
Te űzted el, Drága Kis Angyalom!

Kardvirág, mikor szárába szökken,
Virágja még a szárán van, zölden.
Kinyílik virága, mikor akar,
Kezed mindig meleg, mikor takar.

SZegfű, szirmain sokezer rojttal,
Mondaná, mint én, száz, s ezer szóval:
Szeretlek, ahogy szeretni erény,
S kérdem: Maradt még szemernyi remény?

CSillagkaktusz mikor virágot hoz
Csatlakoznék végre világodhoz!
Talán még ma, és ezt le is írom,
Hogyha kéred, akár el is sírom!

Petúniám Neked bontja szirmát,
Leszakítom, s széjjelszórja írm’át.
Így szórtad széjjel a kételyeket,
Kihúztad sorra a mételyeket!

SZOmorúfűz ága a földhöz húz,
Nem kéri senki: ”A földön csússz!”
Inkább én hullok eléd a porba!
Szívem széttörted. Elég apróba!

Vadrózsa, minek kicsiny virága,
De száz is együtt szökik virágba.
A szívemben is pont ez a helyzet:
Most épp virágot hoz, de vagy ezret!

Rád vártam

Vártalak, és most eljöttél!
Életet, és reményt hoztál,
Gondot űztél, s napfényt loptál!
Ránk vár még vagy hetvenöt tél!

Engem teljesen megfőztél:
Biztonság, és nem vékony szál!
Odavagyok! Megbéklyóztál!
Látod, mennyire megfőztél?

De biztos vagy a dolgodban?
Osztod minden érzelmemet?
Gyerünk, és éljünk boldogan?

Segítek, mert észreveszlek,
Áruld el, vagy súgd, hogy hogyan!
Gyanúd igaz: ÉN SZERETLEK!

A szív hangjai

Itt ülök a parkban egy padon,
Érzelem szívemben egy halom.
Rád gondolok, s csak Téged látlak,
Mellém a padra Téged várlak.

Itt is vagy, bár csak a szívemben,
Kedves lány, kavargó rímekben.
El fogsz jönni… Egyszer ideérsz,
Csak nem tudom még az idejét…

Múlt, jelen, jövő

Most ÉLÜNK, s a jövő felé nézünk.
Egy volt a múltunk, jövőnk is EGY lesz,
Egy a sörünk, egy a kenyér, s mézünk.
Csak együtt kell akarnunk, és így lesz!

Ahányan vagyunk, annyi ízlésünk,
Mégha mindig, mindenki mást akar,
Békében egymás mellett megférünk,
Mert a közös múlt mindent eltakar.