Tartom a létrát

Színezd újra a kék eget:
tedd kezembe a két kezed!
Zálog ez a boldogsághoz,
álom, mit a forró vágy hoz.

Álom, de valóság lehet,
ha szeretet, s jóság vezet;
nyújtsd kezembe a két kezed,
s színezd újra a kék eget!

Cél, tűz!

Tengerkék szín kék szemedben...
Mért kell tőle így remegnem,
mért érzem a hőt, a lázat,
s mért tör rám a mély alázat,
ez a kérdés... és a válasz?
Maga a szív! Mert ha választ,
nem enged el, rablánca jel:
közös az út, találj csak el!

Tiszta lappal

Esténként a hold ragyog,

s nem tudom már, hol vagyok:

ott a szívem, itt a testem,

magányos lett minden este...

Reggel, mikor felébredek,

a szám csak egy imát rebeg:

karjaim közt érezzelek...

Kétséged van? Végezz vele!

Köntörfalatnyi

Más a tény és más a látszat,
érzésben bízz; megalázhat
ezer emlék, sok gyötrelem,
új remény, s napfény jött velem;
pillantásod némán mered
a távolba... Nézz rám! Mered?
Játszik a szív? Nálad játszhat?
...más a tény, és más a látszat...

Medi-terrán

A citromfák árnyékába
repít el a képzelet;
félve mondom: vágynék rá ma,
hogy fogjam a két kezed.

Szemeidnek tüze mellett
bennem örök vágy ég, s nyár van!
...és itt vagyunk... Ugye kellett?
A citromfák árnyékában...

Kell

Egyetlen pillantás
Zátonyra futtat,
Elkaphat, mintha más
Rám nem is jutna;

Érzelmek hegyén,
Kardéllel nyakamon
Kiáltom: Nem! Én
Őt, s csak Őt akarom!

Te akartad így

Életed nem más, mint
száguldó gyorsvonat:
nem fékez, nem ásít;
kihívtad sorsodat!

Mindig

Mert a rózsa lopott volta
lehűtheti meleg fényét,
itt a szívem, neked szól ma,
egy hét, - hónap, s nem egy fényév...
 

Merre

Parttalan tenger csak
nélküled létem,
hangtalan egyre azt
suttogom,kérdem:
Miért a hullám,
sehol egy sziklaszirt?
Szív nélkül tudnám,
otthonom honnan hív?

Örökkön-örökké...

Ha két gyémánt összekoppan,
darabokra hullik nyomban,
ám ha épp csak összeérnek,
boldogságuk nem ér véget...

Kedélyháború

Két kézzel a sötét éjbe markolt,
kereste a nyugodt csendet,
kért ő szépen, békességet tartón,
s most az ajtón harag csenget...

Örök álom

Don Quihote, szélmalomharc:
én, mikor te parlagon hagysz.
Újra hajtás fakad az ágon?
Súlytalanság: marad az álom!

Nincs válasz

Csak nézem a kék eget;
Álom ez? Vagy képzelet?
Mért vágyom, hogy én legyek,
és csak én a végzeted?

Fehér bot

Hajnalok és reggelek;
Mindig, mikor  felkelek,
rád gondolok: Édenek...
...és már fel sem ébredek.

Álom ez a valóság,
veled ébred a jóság:
minden reggel nevetek,
s kőbe vésem nevedet.

Sziklaszirtre kiállok,
s megnézem a világot...
Te és én... csak két ember...
Mért hajnal és mért reggel?

Jöjj nappal, ezer és egy!
Boldogság? Marad és megy...
Most itt van! Fogd a kezem
és én, én is ezt teszem!

Szívből...

Lehelje csókját erre a kézre
A Vigyázó Szív lüktető vére,
Néma szájjal suttogja szavait:
Tágul a rossz, csak a jó marad itt...

Heuréka

Mikor eláll a szó,
s megfagy a pillanat,
a szív válaszol:
Most lettél önmagad!

Ha hív a szív

Nekem nem, nem kell
a világ összes öröme,
ne nézd, hogy fejjel
a falakat töröm-e,
ne kérdezz engem,
mert én úgysem felelek;
Mennem kell, mennem...
a kérdésre ez a felelet.

Szivárvány

Hét szín, benne a
végtelen mélysége,
rajta lepke van:
válasz a kérdésre...

Kikelet

Szürke már az égbolt,
de a madarak szólanak;
ennyire jó rég volt:
tavasz éled a hó alatt...

Néma száj

Alászállanak a fellegek,
mélyen seprik ki a tereket,
egy dalocskát mégis fellelek,
kérdezlek, de nincsen felelet...

Fenékig

Csillag voltál a végtelen éjben,
csak szunnyadó álmodás,
vágyam a fényeden égnem:
szív a szívben... Áldomás?

Tétlenül

Lelkem mélyfekete árnyékot ejt a szürkévé feslett,
egykoron ragyogó szép, szivárványszínre festett padlón:
nem írok kopott prózát, s nem írok több színtelen verset,
már csak bámulom ezt a képtelen képet resten, gyarlón...

Szimbiózis

Szívemben érzelemhegyek,
ha kéred, akkor sem megyek,
nem adhatom magam máshoz,
nem kell értsed, elég látnod!
Kemény legyek, mint az acél?
Szívedben nem? Kint? Az a cél?
Tükörképem látom: pengeélek...
Csak szívedet vágyom, benned élek...

Lásd meg a fényt

Magasan a felhők felett
felragyogott a mi napunk,
szebb életünk megérkezett,
s minden rosszat hátrahagyunk...

Mámor

A pásztázó bíborfények
magasba, az égig érnek,
hogy Te vagy az oka ennek,
kétségeim mind elmennek;
visszatértek mind a színek,
szív érinti úgy a szívet,
hogy az ég is reszket bele:
álomporban fekszem Veled...

Hol keressem?

Könnyezik az ég szeme,
hogy nem vagyok még Vele,
s elkerül ma az álom...
Szívét merre találom?

Jó éjt!

Csókkal hintem meg a párnád,
jobb lesz Neked, mint azt várnád;
álmod legyen a legszebb álom,
tiszta szívből ezt kívánom!

Karma

Az irányt biztosan belőttem,
tisztán látom: ott van a célom;
ajtód rése nyílik előttem,
fordul a sarokvasacélon,
rendezgeted kicsiny kertedet,
rám vársz szép világod közepén,
szívem szíved joggal nyerte meg,
s végre egyek leszünk, te meg én.

Illúziók

Végre március, a nappalok újra melegek;
fájdalompillám alól nézlek téged, meredek...
Álom ez, vagy tényleg halvány fényt látok szemeden?
Üvegszilánk adta csillám, vagy gyémánt-szerelem?

Csak élni akarok

Égszínkék könnyek hullanak elém a kőre,
ez csak lelkem levedlett ruhája. A pőre,
rideg valóság felhőktől terhes tükörképe
rajzolta arcomra ráncait; kerülöm: Még ne!

Szép holnap

Új nap virradt, új élet és új remény,
ami  meghalt, semmivé lett, újra él;
nézd csak, szárba szökken mind, az összes ép kalász...
Te se várass, szeress ma, s holnap is még, ha látsz!

Oltalom

Kinyitom az ablakom...
Itt a remek alkalom:
Nem bánt senki idebenn,
Térj be, Kedves Idegen...

Irányban...

SZemedben ragyog a végtelen ég,
Esetlen vagyok: bár szívemen ég,
Rápirult a keserédes múlt nyoma,
Elkerül az álom, a rút; nyom a
Tétlenség hatalmas ólomsúlya,
Létem céltalan hegyorom, s új, ah!
Elképzelt életutam előttem,
Kérdem, mert nem tudom: Belőttem?

Biztos jövő

Ne kérdezd, miért, fogadd el a tényt,
ne mondjad, nem kell, élj a holnapért:
a mának mindig vége lesz egyszer,
de a holnapot nem oldja vegyszer...

Ajándék

SZememben új világ fénye lobban lángra:
Enyém lesz-e széles határ legszebb lánya?
Rátaláltam, megérte türelemmel várnom,
Egemen már csillagként tündököl... Bánom?
Tegnap még sűrű köd, homály fedte létét,
Lehullt a lepel, s ma vígan küzd a végért,
Erős, biztos cél viszi útján előre:
Királyi égitest, nap váljon belőle...

Sodrásban

Suttogó szellő,
hatalmas orkán?
Egyik sem kellő!
Akadjon torkán
megszokott hangja!

Csobogó patak,
zúgó vízesések,
elveszted magad,
bár minden éled?
Csak bolond hagyja!

Özönvíz esőzés,
szomjazó sivatag?
Otthonod e földrész,
míg lehet, maradj,
harcod még nem halál!

Atomok csendje,
csillagos, végtelen ég
arcodon? Lenne
oltalom: Égj velem, égj!
Hallod szíved szavát?

Időlabirintus

A múltat hagyni kell, elhaladt,
s bár jövőd látszólag csak falak,
megnyílik a kő, s az agyag:
Szabad leszel, hidd el, szabad!

Az örökkévaló

Kutakodhatsz földön, égen,
holnap, vagy ma, tegnap, régen,
pokolban, vagy fenn a mennyben...
Itt vagyok, és nem kell mennem!

Címzett ismeretlen...

Tisztítótűz szívemben,
álmaimat taposták:
másik világ hív engem,
rossz címre jött a postás...

Új otthon

Hold jött fel a sötét égre,
nem kérdem meg maradsz, mégy-e,
megágyazok magam mellett,
lepihenhetsz, ha ez kellett...

Nagy levegő...

CSókok, nektár-tengerár,
Ontom folyvást, s mert te már
Birtokolod lelkemet,
Balga szívvel vette meg
Ajkam ajkad lángjait;
Nem pillanat vágya vitt,
Ám úszunk a végtelen,
S boldoggá lett életen...

Ártatlanul

Kezemben a lámpást tartom,
Ingem véres, benne kardom,
Nem hibáztam, érted tettem,
CSak remélem, érted tettem...

Néma kiáltás

...csak a csend volna jó,
a ki nem mondott szavak
tengertükrén porladó,
láncokra vert, mondott szabad...

Csókolj

Szomjazom a csókodat,
mely majd engem úgy fogad,
mintha örök fény volna,
mintha jönne szép holnap.

Ölelésed vágyálom,
de ha nézlek, már látom,
látom, ahogy jössz felém,
s forró ajkunk összeér...