Érzelmek szárnyain - Koszpek Ferenc alkotásai
Érzelmek szárnyain - Koszpek Ferenc alkotásai
Modulok
 
Ajánló

...és egy kis életrajz a művészet szemszögéből:

 

1990 decemberében vetettem papírra az első versemet, ami öt négysoros versszakból áll és páros rímmel írtam. A négysoros páros rím azóta is a legkedveltebb forma számomra.
Az első akrosztichonos versemet 1994-ben írtam, szintén decemberben. Nagyon sok ilyen verset írok mostanában is.
Sajnos a sok költözés, a sok kapcsolat hátrányaként az első mintegy 250 versemet elvesztettem, de talán jobb is így, hiszen mint szakközépiskolában volt magyartanárom, Baráth István mondta, azok „zsengék” voltak, meg hogy "Kutyából nem lesz szalonna...". Azért fogom az első kötetemet Neki ajánlani, mert ettől az "élménytől" bontakozott ki teljesen és erősödött fel bennem az "Azért is megmutatom!" jellegű önkifejezési vágy.

Ezekben az időkben még nem volt túl gyakran toll a kezemben, de amikor megfogtam, felejthetetlent alkottam azok számára, akiknek íródtak a versek. Ugyanis ekkor még "csak" szerelmes verseket írtam, amik tisztességesen tele voltak ragrímekkel és persze közhelyekkel is, de valahonnan el kellett indulni, nem lehettem egyből az, ami/aki most vagyok.

Az első „törést”, a mennyiségit, a 2004-es tavasz hozta meg, azóta volt már olyan időszak, amikor átlag 4 naponta írtam 1-1 új verset, de ezt ne kérje számon senki se tőlem, elvégre ez nem egy gyár, ahol "meg kell termelni" az "előírt" mennyiséget.
Minőségi változás az "alkotók köreibe" kerülésre datálható, valamikor 2006 májusában.

Az interneten való folyamatosnak mondható jelenlétem mellett eljár(ogat)tam amatőr és vérprofi irodalmárok részére szervezett találkozókra.
Sajnos csak múlt idő, mert amióta messzebb kerültem Budapesttől, nem áll módomban tartani ezt a szokásomat.

Ezek (a teljesség igénye nélkül):
- az AKIOSZ,
- a Dalszínház Művészbarátok Országos Egyesülete,

- a Kláris irodalmi folyóirat találkozói az Almássy téren (ez már megszűnt),
- Tamási Lajos irodalmi köre Csepelen,
- a Szigethy Művészkör /Pécsi Szivárvány folyóirat/,
- a Szigethy Kavalkád rendezvényei,
- a Napsziget szerkesztőségi gyűlései (ez a folyóirat is már csak internetes szinten létezik),
- a Magyarok házában havonta rendezett felolvasónap,
- a Rímkovácsok folyóirat budaörsi rendezvényei, stb.
Mióta ezekkel a körökkel megismerkedtem, kapcsolatba kerültem, azóta írok rendszeresen más-más témájú verseket a szerelmeseken kívül. Előtte is volt néhány, ami más témában íródott, de elenyésző számú.
(2007 májusában kezembe vettem a grafitot is, mint a képi kifejezés egyik sokat használt eszközét, az eredmény meglepő volt még számomra is.)
Áhítoztam ugyan a sikerre, de amikor meg is kaptam, megijedtem tőle.
Azért nem hagyom abba... :-)

 

Minden modult érdemes fellapozni a baloldali linkek segítségével, ezért nem szívesen teszem le a voksot külön egyik mellé sem, mégis álljon itt néhány ajánlás...

 

Prózában is megpróbálom kifejezni az érzéseimet. "Novellák, egyéb prózákmodul!

 


Azt mondta valaki -azóta tudom, nagy igazság-,hogy nem feltétlenül kell egy jó versbe írásjel... Megpróbáltam ezt is:

 

"Központozás nélkülmodul!

 

 


Szabadversekkel is próbálkozom...


A fájdalom azért van, hogy a jó dolgoknak tudjunk kellőképpen örülni... Mosolyogj Te is velem! :)
Ajánlom mindenki figyelmébe a többi linket is a jobb oldalon!!!

 

Az életben az a jó, hogy bármi megtörténhet :-)
és az a rossz, hogy mindez meg is történik... :-(

Azt mondják, a fájdalom szüli a jó műveket. Ha ez így van, akkor a verseim közel negyven százaléka jó! :-)

Remélem, kellemes perceket szerezhetek az ide látogató irodalomkedvelőknek és barátaimnak...

Tisztelettel: Koszpek Ferenc, aki Nektek is ír

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló
 
Chat
Üdv! Csak regisztrált tagok tudnak ide írni. Regisztráció nélkül olvasók véleményeit, javaslatait, reakcióit a fórumokon vagy a vendégkönyvben várom szeretettel. Mindenkinek további minden jót kívánok! Koszpek Ferenc, a portál tulajdonosa
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak