Érzelmek

A szívemet melegség járja át,
S a kezem mindig remeg várva Rád.
Összeszorul torkom, ha meglátlak,
Elégek, úgy sóvárgok utánad!

Ha jössz felém, lépésem felgyorsul,
Fájó szívem azonnal meggyógyul.
Mikor hozzád érek, forr a vérem,
Az érzelmeimet csókkal mérem.

A csókjaimat csókkal viszonzod,
Azt, mi szívedet nyomja, kimondod!
Tudom, ami most van, nem véletlen!
Tiéd lett immár egész életem! 

Csak boldogság, ami végül ránk vár:
Forró ölelés, s csók, napi százszám!
Nem szeretnék már tovább habozni!
Tenyeremen akarlak hordozni!

Életérzés

Virágoskert lett a szívem,
Ezer, s ezer kis virággal.
Lámpás vagy e kis világban,
Egy tiszta fény, én azt hiszem.

Drágakő vagy. Az én Kincsem!
Vitán felül szép, hibátlan!
Én a soromat kivártam,
Gondolom, van esély. Nincsen?

Reménytelen eset vagyok?
Egy új szám egy kezdett sorban?
Éles szín, vagy feslett sarok?

Lehullt levél? Nyom a porban?
Egyet kérj, s én egyet adok!
Kívánj újat! Sokat! Sorban!

Ami kellett

Féltem, s vártam ezt a napot!
Imádom már a holnapot!
GYertyát gyújtottál szívemben,
Ezt írom le most rímekben.

Lakatlan volt rég a szívem,
Elfoglaltad Drága Szívem!
Kerestelek, s enyém lettél,
Rád vártam, s Te megérkeztél!

Álmodom? Vagy ez a való?
De hová megy ez a hajó?
Talán jó lesz ez az irány…
Egy a célunk! Ez az! Irány!

Igaz szerelem szívemben,
Saját szavak, szép rímekben.
Felhők között, ahogy a nap…
Igen! Elért a sugarad!

GYönyörű a legényélet,
Ez így igaz! De nem végleg!
Legénybúcsú! Kell az ÉLET!

Játék helyett kellesz! VÉGLEG!

Kint és bent

Kinézek az ablakon,
Nem kell hozzá alkalom.
Kintminden merev, rideg,
Itt az ősz. Szeles, hideg.

Nincsenek már levelek,
Borzongok, sőt, remegek.
Eltűntek már a színek,
Sorvadnak már a szívek.

Nem minden szív kesereg!
Az enyém kap meleget!
Mert Te vagy, s én szeretlek,
Bármi lesz, nem feledlek!

Mert tudom, hogy mit érzek,
S ez így lesz, amíg élek!
Ezt Te is, én is vártam!
Belül így mindig nyár van!

Megtörtént

SZívem telve szerelemmel,
E gyönyörű érzelemmel!
Rád találtam, s nem engedlek!
Egy a biztos, hogy szeretlek!

Tudd meg, mástól nem kell semmi!
Lásd meg, Te vagy, s nem kell senki!
Egy sincs, akit szerethetnék!
Kívánlak! Bár Veled lennék…

A nyugalom szigetén

Ott leszünk majd együtt, álmok szigetén,
Ha akarod, mi párban: Te, meg én.
Együtt álmodunk, együtt ébredünk,
S ébren kezdhetjük közös életünk!

Hiszek egy…

Hiszek egy más jobb életben,
Hiszek, és ez nem véletlen.
Mert ettől, miben most élek,
EMBERként jobbat remélek.

Hiszek egy új, nagy csodában,
Hiszek még egy, örök nyárban.
Ami most van, az nem ÉLET,
Ettől csak jobbat remélek.

Hiszek egy nagy kegyelemben,
Hiszek a nagy szerelemben.
Mert már eleget kerestem,
S meg soha nem szereztem.

Hiszek Bennünk, s a végzetben,
Hiszek… Egyszerű képlet, nem?
Te meg én, az mától már mi,
Lehet most már bárhogy, s bármi!

Most valamit mondok…

Most valamit mondok Neked,
Most valamit teszek Veled:
Nyújtsd kezembe a két kezed,
Mutatok egy jobb életet.

Velem minden szebb lesz, s talán
Szárnyalhatunk, mint a madár,
Együtt enyhülnek a gondok,
Bízzál, s lehetsz mindig boldog.

Nincsen szebb a napsugárnál,
Nincs erősebb sodró árnál.
Mégis, hol a nap süt folyvást,
Felszárítja a vízfolyást.

Nap tűnteti el a vizet,
Én boldoggá teszem szíved.
És hogy mit kell ehhez tenned?
Semmi mást, csak azt, hogy engedd.

NYár van!

Indulunk, elmegyünk minden,

Sietünk, elfutunk innen!

Senki sincs, kiért maradnánk,

Kitől egy jó szót kaphatnánk!

Az a csodás nyár Ránk is vár,

Pázsit, napfény, és TÁRS is ám!

Utazás csak az életünk…

Tudom, a CÉL felé megyünk!