Szeretni nem bűn

Az idő, tudom, végtelen,
Hogy körbejár, csak képzelem,
Mert mi volt, az nem jön vissza,
De emléke belül tiszta.

Életünk csak pillanatkép,
Féltőn óvjuk, jó anyaként.
Még nem tudjuk az értelmét,
De meghalnánk az életért.

Csak egyszer történik minden,
És örök törvény biz' nincsen,
Talán csak egy, a szeretet,
Isten csak ebből feleltet.

Feleljünk meg bátran, és jól!
Lazíthatnánk tán a béklyón,
De nem kell, mert a szeretet
Felemeli a lelkeket.

Repülünk, s az élet örök,
Szárnyalunk az Éden fölött,
Lenézünk, és mindent értünk,
Rájövünk, hogy nem kell félnünk,

Mert mi volt, már nem jön vissza,
S emléke bár megtört, tiszta.
Mindig szívvel emlékezünk,
S hisszük, lesz, hogy nem vétkezünk.

Meddig? Mondd, meddig még?

Minden nap teli szájjal kiröhögöm a tegnapot,
De a holnapon egy kicsit mindig töprengenem kell.
A bánat velem fekszik le, és a mosoly velem kel,
Nálam van jókedv, bánat, nevetés, sírás egy napon.

Mindig várok, és csak várok valamit. Csak egy napot,
Amikor minden jól végződik, s nincs sírás, mert elvetem,
Mikor csak a boldogság tükröződik a lelkemen,
Mikor mindent, amit akartam, egyszerre megkapok.

Persze ilyen nap nem lesz, talán soha az életben...
Akkora szerencsém nekem biztos soha nem lehet,
Mert érzem, ahogy most van, az már nem véletlen.

Az egész életem egy roncs, csak romhalmaz... Egy lelet.
De lenne bár értékes, nem tárják fel, csak képzelem...
Egyre szorongat az összeomlás réme... Rettegek...

Micsoda Nők!

Az ihlet nem ismer időt, és helyet,
Csak megjön, vár cseppet, int, és elmegy.
Meg kell ragadni, gyeplőt a nyakába,
Ha megvan, hajtani kell. s nincs határa.

Kell az embernek a lelki sokaság,
Egy a művészet fája, de sok az ág.
Egy-egy ágon egy műfaj, vagy egy "cég",
De mind egyformán értékesek, egyként.

Megragadni a szépet, A művészet.
Tapsoljunk most az alkotók művének!
Hisz ma már nem csak a férfi alkothat.
Ünnepeljük a nőket, a NAGYOKat!

Korszaksoroló

Hol ágyúszó ébreszt fel reggel,

Felkelsz, de mindjárt el is esel,

Ha lóháton hajtod a tatárt,

Tudod, meddig tiéd a határ.

Karddal terjeszted az igét.

Ellenkezik? Átbököd ingét.

Vagy felfedezed Amerikát,

S mindenki megy, amerre lát.

Spartacus Tőled kéri íját,

Meghatódik mind, ki így lát.

Földesurad utálod, de nagyon,

Kint dolgoztat hóban, napon.

Építed a piramisokat,

Tűrsz, és csak tűrsz, nagyon is sokat.

Vagy épp mamutra vadászol,

Elesel, s a törzsed gyászol.

Mindegy mikor, mindegy hogy hol…

Kimásznál már a pokolból.

Visszavágysz, fel a mennybe,

Csak épp nincs, ki felemelne.

Valaki már nyújtja kezét,

De most nem fogadod el épp,

Mert gondolatod máshol császkál,

Hiába van itt, mire vágytál.

Köszönet

Ha úgy érzem, egyedül vagyok,
E hitemben biztos nem hagytok.
Körüllengtek, mint dögöt a szag,
És a napom már nem lagymatag.

Eljöhet majd az a nap egyszer,
Fejbe vernek, lenyelek vegyszert,
Akkor biztos keresni fogtok,
Nem futtok majd el hanyatt homlok.

S ha a vészből majdan kiérek,
Zene vár majd itt rám, kis ének,
Mind nagyon örültök majd annak,
Hogy nektek írok, nem magamnak.

Mert ha Ti nekem nem lennétek,
Írásra nem vinne a lélek.
Bujdosnék távol a világtól,
Olajkút lennék csak, mi lángol,

Nem tudnám magamat oltani,
S égnék, lángolnék csak holtamig.
De ez a veszély nem fenyeget,
Hisz itt körülvesz a szeretet.

Köszönöm Nektek, mit értem megtesztek!
Nem voltak kérdések, meg tesztek,
Egy pillanat alatt befogadtatok.
Hajtsatok csak! Jó fogat vagyok!

Írni pedig kell

Rájöttem, hogy ez mily igaz:
Minden versben kicsit ott vagy,
Ismerhet hát, ki itt olvas,
De hogy kicsit, sovány vigasz.

Van itt EMBER, mindenki az,
Van ki marad, van ki ott hagy,
De mindig ahol kell, ott nagy
Segítséget kap az, ki ad.

Versedben kiadod magad,
Nem biztos, hogy szándékosan,
S ki olvas, mind híved marad.

Abbahagynád, de vajh hogyan?
Lesz-e vége e nagy harcnak?
Örül mind, ki látja, hogy VAGY!

A lélek kivetülése

SZínek tengere a vászonon,
Előttem egy élet vánszorog.
Ragyogás, fény, éles kontrasztok,
Egy-két... sok képen idill porlasztott.

Tekintetem siklik, s megakad,
Egy érzés, mi bennem megragad:
Tengernyi szeretet, nyugalom,
Terheimet feledem, eladom,

Elteszem, kell az holnapra is.
Letörlöm könnyem, mely halkan int:
Tény, hogy lehetnék boldog akár,
Öregszem csak, mint bokros határ.

Lerovom most tiszteletemet.
Tekintetem nem tévedhetett.
Vittem balra, vittem jobbra is,
Ezer, tízezer szín... Oly nagy kincs.

Segítség!

Hol szárnyal a lélek,
Ott könnyű az élet:
Nincsenek ma gondok.,
Nem szólnak harangok.

Az utcák, a terek,
Néptelen ligetek,
Jégeső, napsütés,
Ölelés... Ihletés.

Te TUDOD, mi a szép,
Te látod, mi az ép,
Érzed, mit kell tenned.
Látod? Bíznak Benned.

Máz, kréta, szén, festék,
Irón, grafit... Tessék!
Nekünk adod magad,
Daróc szívünk dagad.

Ez volt a Te dolgod,
GYermek szíved boldog.
Adtál, s nem kapsz semmit.
Zárt ajtók csak... Ennyi...

Helyzetképek

Éppen félig lerombolt várfal,
SZétszórt fakockák halmaza,
Nittek. Egy egész garmada.
Érted zengett időnként pár dal,

Láttál poklot. A menny még várhat.
Korhelyleves, kenyér, sztrapacska,
Ünnepeken kevés halacska…
Lecsúsztál. Ember már nem árthat.

Neked valahogy itt nincs helyed!

Emberként jöttél a világra,
Markolj jól bele, nyújtsd kezed!

Egy EMBER vagy. Ember, ki gyáva.
Ne juss lejjebb, mint ki vétkezett,

Jobb, ha indulsz… Menj jó irányba!

Tik-tak

Mindegy, hogy mikor, mindegy, ki látta,
Megszülettél erre a világra.
Felsírtál, a légzésed megindult.
Tik-tak… Az élet-óra elindult.

Vigyáztak Rád, féltettek, neveltek,
Megijedve felsírtál, nevettek.
Alig múlt, hogy szobatiszta lettél,
Tik-tak… Máris iskolába mentél.

Jó és rossz jegyek, intők, szerelmek,
Volt hogy kérdeztél, s ma sem felelnek.
Nagyobb kezed, lábad. De felnőttél?
Tik-tak… Testileg már kifejlődtél.

Napjaid eddig otthon töltötted,
A nagy változás kívülről jött meg.
Megismerted a testi szerelmet.
Tik-tak… De az első nem felelt meg.

Elhagytad a családod melegét,
De nem lett az életed meseszép.
Kerested a helyed a világban.
Tik-tak… Te bent vagy, kint a világ van.

Gyermeket nemzettél bár magad is,
De ami eddig volt, már marad is:
Semmi. Még mindig csak az álmodás.
Tik-tak… Lehetett volna változás.

Élhettél volna nemesb életet,
Jó céllal, mint Széchenyi élhetett.
De ez Nálad valahogy elmaradt.
Tik-tak… Életed java elhaladt.

Míg elméd ép, s erőd még jártányi,
Cselekedj hát! Ne kelljen kántálni!
Lejárt az időd. Te sem menekülsz…
Tik-tak… Vége? Feledésbe merülsz?

Mi az a babona?

Ma péntek van. Tizenhárom.
Kinyílt szemem. Mind a három.
E napra biz három szem kell!
Csak kettő van? Bánnod nem kell!

Kerüld el a kéményseprőt,
Ha meglátod, ugorj kettőt!
Ne bújj át a létra alatt,
Mert elesel, s béna maradsz!

Hol van a poén? Lelőtted!
Fekete macska előtted?
Ne feledd, útját ne felezd,
Hogy a napod ma is befejezd!

Ha felkeltél, most már mindegy,
Hisz megeshet ma már minden.
Ma sincs másképp, mint tegnap volt,
Ne sírd vissza a tegnapot!