Eljön a Tavasz?

GYorsabb az élet, mint szeretném,
SZívemben bánat, nincs szerencsém:
Elmúlt az álom, felkeltettél.
Remélem, még nem végleg lett tél...

Kéz a kézben

Talán... kezdtük a mondatot...
Álmok voltak, édes álmok,
Vágyak: együtt a holnapok...
Láttuk, amit más nem látott.
Arcod előttem feldereng:
Távolba néz pillantásod,
Oda, hol élünk szerfelett,
Kéz a kézben, mi, a "mások".

Párban

Csendes magányomból
lesem szépségedet,
vágyam ha Rád gondol,
holnap csak egy lehet.

Megleltem az utam,
mit eddig kerestem,
ne éljünk hazugan,
maradjunk kettesben!

Három vers, ami egységet alkot:

Zuhanás

Mirtuszkoszorút
teszel fejemre,
halvány-szomorú,
vétlen kelepce...

Könnyes bal szemem,
Téged néz a jobb,
az, ki így szeret,
csak én, én vagyok.

Egy széles mosoly
ami hiányzik.
Nem olyan, komoly.
Értse a másik.

Miért sírunk ma,
mindegy... Ki látott?
Néma sírunkra
hozz egy virágot...

November

Ködbe burkol a körúti hajnal,
máskor nem látott pillanatképek
sora vegyül el bennem a bajjal,
elém idegen kirakat lépett:

Nem látok mást, csak a szürkeséget,
mindent párában úszó füst takar,
belém mar a fájdalom, lüktet, éget,
legyintenék, de tréfát űz a kar.

Akasszák a hóhért!

A reggel: messze elnyúlt árnyékok,
képek, melyek között lépkedek,
nem tudom, hol vagyok... Vágynék ott,
hol a valóság egész és kerek,
hol nincs torz kép a síktükörben,
a fájdalom csak átmeneti,
az egyenes nem látszatgörbe,
a hit a halált eltemeti.

Szeress

Csak ködös álomkép
marad a retinán,
eltévedt vándorként
hallgatja meg imám...

Szétnyíló pilláim
mögül ha kilesek,
testedet kívánni
kicsit sem bűneset,

történjék meg velem
minden nap reggelén,
ez az, mi kell nekem:
izzon a szenvedély!

Tűzpatkós paripák
húzzák a szekerem,
tudja mind, aki lát:
kell ez a szerelem!

Céltalanul...

Csónakunk siklik a
hét tenger nagy vizén,
bár van egy kis hiba:
nem fújja semmi szél...

Vágyak ágya

Ég a vágy bennem,
Dühét szórva rág,
Egy nagy ágy fennen
Süvít, szól alá:

Égj, hogy ne érjen
Lassú kínhalál,
Estéd egy éden,
Tárva-nyitva vár...

Carpe diem

Csak az itt és csak a most:
sosem volt jó, hová értünk,
lovak közé csapatott,
ment az élet, de nem értünk.

Csak az itt és csak a most:
évtizedek, de nem éltél...
Csak szívedbe maratott
mélységes fájdalom kérdé:

Csak az itt és csak a most?
Repüjlünk a felhők fölé?
A Föld sáros, csatakos,
lelkünk száll, de testünk Övé?

Kell csak az itt, s csak a most!
Mit számít tegnap és holnap?
Most vagy szép és takaros,
érezd, élvezd azt, hogy jól vagy!

Lila köd

Békesség, nyugalom:
Elveszett álmaim
Lépesméz-fonalon
Érkeznek, árva kín,
Panasz sincs, eltévedt;
Tolom a szekerem
Égszínkék terhével:
Lila köd, szerelem...

Feljebb

Masnis madzagom
Adom kezedbe,
Gumós vastagon,
Alig eresztve,
Simítsd ki ráncát,
S Tiéd a Világ,
Álmod, mi várt Rád,
G-mollban kiált.

Csók a holnapokért

Mikor szemedben
Égnek a fények,
Zengjen, feleljen
Egyetlen széles,
Sugárzó mosoly,
CSók, ami lángol,
Óvatos, komoly,
Kihúz a mából...

Zene nélkül

Ki érinthetett Téged,
A végtelenbe réved:
Volt boldogan telt napja
A csókodat megkapva.
Lát szeme mögött Téged,
Ki nem tudhatta, téved,
Áll, kezében hűlt remények:
Dal szívében már nem éled...

Rád vártam

Csak egy érzés,
bizonytalan,
szívem fél, és
titokba' van.
Egy óra csak,
hogy lássalak,
elmondhassam:
már vártalak...