Elveszett otthon

Majd' négy hónap súlyos lábnyoma
mélyed a reggel esett friss hóba,
közössé vált múltunk száz foga
mar belénk, nincs kacagás, nincs móka,
csak a fájdalom van, és a kín,
emlékek drámai színpada,
s bár vágyunk hajt, szétszakít,
hiába indulnánk, nincs haza.

Nem adom fel

Számolatlan könnyem várna,
ne hulljon a porba érted;
napfényt törő, könnyű pára,
sós ízét a számban érzed,
s remény lángol, hogy én, és Te...
...édes tőle a gondolat.
Csendes fátyol-vízesések
feledtetik a gondokat
szivárványszín játékukban
elmerülünk lassú nászban,
sejtettem már, sőt több, tudtam,
célhoz érünk, higgyél bátran,
ami fájt, már a múlt ködében
távolodik, tőlünk messze,
s nem egy gyorsan múló éden
jön helyébe... Kérdem: Lesz-e?

Hagyom-e

Szétszéled a fények éjjele,
térdemre hajtom fejemet;
Mért védjem, ha téved? Éljen-e
vérem, s elhagyott jelenem?

Hajts

Láthatatlan, torz, rút kanyar,
fél városnyi a kerülő,
s bár ma "paplan" voltunk fanyar,
nézd, lám, "kocsiba" kerülő!

Észrevétlen

Amint a szivárvány
eltűnik a ködben:
egy néma kiáltás.
Szólsz: -Maradj!-, de szökken,
tovaszáll, mint egy jajszó;
s arcodon sértett döbbenet,
a gondolat fáj, sajgó
harc. -Osonj!- kérted, s jön veled.

letör(öl)ve
/eredeti/

égre rajzolt betűk sora
vés egy ajtót nekünk hol a
világunk mosott szennyesét
mi nálunk volt ott nem kevés
tisztítótűz lángja éri
kincs mikor űz árja régi
idők hullámait takarja
midőn hullámra int a karja

Letör ölve
/értelmezés 1/

Égre rajzolt betűk sora
vés egy ajtót nekünk, hol a
világunk. Mosott szennyesét,
mi nálunk volt, ott nem kevés
tisztítótűz lángja éri.
Kincs, mikor űz árja, régi
idők hullámait takarja,
midőn hullámra int a karja?

Letörölve
/értelmezés 2/

Égre rajzolt betűk sora
vés egy ajtót nekünk. Hol a
világunk? Mosott szennyesét,
mi nálunk volt ott, nem kevés,
tisztítótűz lángja éri.
Kincs, mikor űz, árja régi
idők hullámait takarja,
midőn hullámra int a karja...

Letör(öl)ve
/értelmezés 3/

Égre rajzolt betűk sora
vés egy ajtót. Nekünk hol a
világunk? Mosott szennyesét,
mi nálunk volt, ott nem kevés
tisztítótűz lángja éri?
Kincs, mikor űz árja? Régi
idők hullámait takarja,
midőn hullámra int a karja...

Él a remény

Fekete? Fehér?
Egyszerű szürke?
Lehetne enyém...
Nem derű szülte,
hanem a magány?
Ez vagy tévedés,
vagy nem akadály,
s nem baj! Élj, s remélj! 

segíts( )ég
/eredeti/

beleléptem megint
bár eléggé ragad
szele vétlen megint
vágy-e égnél magad
hajt a fojtás kevés
kell a mély a sekély
rajta folyvást emészt
ment ha rég a se kéj

Segítség
/értelmezés 1/

Beleléptem, megint.
Bár eléggé ragad,
szele vétlen, megint.
Vágy-e? Égnél magad?
Hajt a fojtás? Kevés
kell. A mély a sekély.
Rajta! Folyvást emészt...
Ment, ha rég a "se kéj"?

Segíts, ég!
/értelmezés 2/

Beleléptem, megint.
Bár eléggé ragad,
szele vétlen. Megint,
vágy-e? Égnél magad,
hajt a fojtás... Kevés
kell a mély; a sekély
rajta folyvást emészt.
Ment, ha rég a "se kéj"...

Tiéd

Tiéd az erdő, s Tiéd a sivatag;
Tiéd a felhő, s Tiéd a kék ég;
Tiéd. Ha megtörsz, Tiéd az itt maradt,
kiért a szellő kímélt... S a Kétség.

Tiéd arcom. Őszes, mostoha;
Tiéd szemem minden csillanása;
Tiéd. Harcom győztes? Mondd, hova,
s miért tegyem közre? Nincs palástja.

Tiéd a hajnal, s Tiéd az est;
Tiéd a nappal, s Tiéd az éj;
Tiéd. Ha baj van, ki véd? A Rest,
kiért magad vagy? S ki ért? A Vég?

Tiéd a Játék, s Tiéd a komoly Tett;
Tiéd az Élet, Tiéd lett. De bánod?
Tiéd. Ajándék, kiért a mosoly lett,
ki ért, ha kéred, ki Érted megállott...

Indulok

Hajnalpír dereng
örök szép arcodon,
harcra szít merev,
törött jég alkonyom:
többé nem játék,
ha a szív szeret!
Köddé lett árnyék;
hazahív szemed.

Forever

I just say to You,
I love, I love, I love
never who, only You,
I just, I just, I just
forever, oh me, You.
You can this, I know,
but You are fear.
It's your best? I'm no!
So You get, I feel.

beszélek

kínos rettegés
rajtam az úr
bíbor tetten ér
hajdan azúr
kék és lángvörös
szétkent korong
szénné vált zörög
kért egykoron

Miért

Reggel:
kezemben a meleg kávé,
keltem,
de életem nem a máé.
Bár már
kiélt létemért sírhatom,
rám vár:
Miért élek én? Sírhalom...

Akaratod szerint

Ezernyi apró seb: megannyi tű nyoma;
égések foltjai: fájdalmak otthona...
Talán foltozva sokkal szebb lenne a szív,
ha már torkomba  foggal metsz, engem taszít.
Emlékek -már az összes-, jók és a rosszak;
megkértek már a könnyek, jó rég': lapozzak...
Elhagyott a remény, meggyengült az akarat,
nem okolhatsz engem, meg senkit, csak magadat!

Magamnak is

Minden reggel
sírva ébredek,
nincs ez rendben.
Lábak és kezek;
falfirka-álmok.
Meddig vétkezek?
Hamis halálok,
s mosott két kezek...

Még

Csak egy másodperc még,
egyetlen hosszabb pillanat,
csak egy, várnod kell még,
engedned, s hosszan így marad.

Kísért a múlt

Szavaim a világ ellen,
mondd, mit érnek,
ha valaki van, ki vár, s enged?
Mondd mivé lett
álmaink habkék tengerén
a rég megírt végítélet?
Várj! Ha int, vagy kér, mer, remél,
a cél megint végigégett?

Miattad

Míg a szívem bírja, s dobban,
nem szerethetek mást jobban;
sír a lelkem, de kivárja:
Érted jöttem a világra!

Híd

Két közeli part között
feszül még a remény hídja,
lesz ki ittmarad, volt ki költözött,
s van, ki csak a krónikát írja...

Pusztító tűz

Kőhullámok csúcsán állok,
felettem a széles, kék ég,
lent szétolvadt kővér-árok,
s egyetlenegy álomkép... Ég!

Örvény

Húz a végtelen
kérdő szava hogy mi vár:
Képes? Képtelen?
Ez a jó, vagy a rossz irány?

Türelem...

Egy jó éles nagykés kéne,
mosolyt vágni az ég kékjére,
hogy ne fájjon ez úgy mégse,
várjunk, s nem lesz szükség késre!

Ég és föld között

Szólíts nevemen,
vagy csak egyetlen szóval,
Legyél eleven,
vagy csak suttogó sóhaj,
ha hívsz, végzetem,
megyek, tovább nem várok,
Fent az ég velem,
s a mélyben, lent, árok...

Még ne

Álmunkból ébresztő
hangosabb kinti nesz;
Még ne!
Én leszek és lesz Ő,
karjába kit ki vesz;
Még ne!
Nap fénye megcsillan,
arcunkra világít;
Még ne!
Reggel van, s még itt vagy...
Ne menj el! Ki lát itt?
Még ne!
Mozdulunk, ébredünk,
szétszakít az élet;
Még ne!
Elindul két kezünk,
így is jó, ha vétek;
Még ne!
Szívünkre rázártuk
önkéntes rabláncunk;
Már nem,
nem lehet más álmunk,
életünk, s halálunk;
Már nem!

Menjünk

Én vagyok, csak én:
a túlélő Remény,
a szilárd Akarat
...Adod-e magadat?

Egy

Én csak én vagyok:
mindent adok, s visszakapok,
de mára már másé szívem,
s Ő lehet csak nálam színen.

Csak a halál

Várom, hogy én lehessek az a hajnal;
Bár tudom jól, én vagyok az az álom,
s megy az élet robajjal, csatahanggal;
Nem vesz el már Tőled... csak a halálom...

Adj erőt

Mondd, mit tettél velem?
Mondd ki, s nem kérdezem.
Nézz ki, itt állok az ablak előtt,
nézz, hogy mától is kapjak erőt...

Segíts

Elesett
Senki teste:
Te lesed...
Ennyi? Beste!

Ide vele

Vége, elfogott:
Érzem, el fog ott
Gyengülni vérem;
Elküld, mi? Kérem...

Vedd el

Robban a fájó szív,
Óvatag, ám most hív;
ZSanér sír, nyekereg,
Alél... Nyisd tenyered!